2018. április 26., csütörtök

Isabel Healian Rose Kísértés (Beleolvasó)

De rég volt már egy izgalmas Beleolvasó, ugye? Most egy nagyon kedves szerzőtől hozok egy részt a könyvéből.


Isabel Healian Rose
Kísértés
(Angyalok Krónikái 1.)



Tartalom:

Egy mozgássérült lány. Egy nagyszabású szerelmi történet. Természetfeletti események, misztikus erők, élet-halál harc. Isabel Healian Rose varázslatos sorain keresztül testközelből nyerhetünk betekintést egy nem mindennapi történetbe. Az írónő valós eseményeken alapuló saját élményeit osztja meg velünk megfűszerezve azt az írás különleges kellékeivel, felkeltve így a figyelmünket és lerakhatatlanná téve ezáltal a művet. Kedves Olvasó! A könyvbe belelapozva egyik pillanatról a másikra cseppenhet egy egyszerű lélek igen bonyolult és különleges életébe, egy megtört szív különös rejtelmeibe. A műben szó lesz szerelemről, drámáról, és egy egészen elképesztő vívódásról a jó és a rossz között. Figyelmeztetem: szem nem marad szárazon! Engedje át magát Isabel világának és hagyja, hogy a több szálon futó remek sztori új kalandokkal, tapasztalatokkal gazdagítsa Önt. Ehhez kívánok most nagyon jó szórakozást és felejthetetlen élményeket!


A részletet Szerző engedélyével osztom meg.


 (1 rész)

– Siess – gondoltam magamban. – Minél előbb el szeretnék tűnni innen. Az hiányozna még, ha meglátnám Marcellt a barátnőjével kézen fogva, vagy csókolózni. Olyan nagyon megviselt a gondolat, hogy enyhén szédülni kezdtem.
Percek teltek csak el, de nekem óráknak tűnt. Már éppen azon voltam, hogy megindulok egyedül, aztán lesz, ami lesz, az a 12 fok meg sem kottyan;de ekkor anyám visszajött és így szólt:
– Itt is vagyunk, fogd csak meg a kezét.
Mivel ekkora már szabályos harcot folytattam a könnyeimmel, a szemem csukva volt; a szédülésem pedig egyre fokozódott. Lehet, szólnom kellene és leülni, de mégis mit mondjak, ha megkérdezik, mitől van? Ráadásul, mivel idekinn nincs szék vissza kéne mennünk, amit semmiképpen sem akartam.
– Ugyan kislány, nyugalom. Még senki sem halt bele a viszonzatlan szerelembe, nem te leszel az első! Ha ki akarsz borulni, otthon majd megteheted, de ne add meg azt az örömöt a bennülőknek, hogy látják, ahogyan összeomlassz! Legalább a büszkeséged maradjon meg–biztattam magam.
Lassan belecsúsztattam a kezem az idegen kezébe–akinek meglehetősen jó illata volt–és elindultunk lefelé. Biztonságosan, erősen tartott, még ilyen rizikófaktorral is csekély esélye volt annak, hogy elessünk.
Első fok.
Ha belegondolok ez az illat nagyon ismerős. De honnan is?
Második fok.
Megigazítottam a kezem a tenyerében, szorosabban megfogva azt és az érintésétől a bőröm szinte azonnal lángba borult.
Negyedik fok.
Csak egyszer éreztem ilyet. Újra átéltem az emléket; az első találkozásunkat, az első alkalmat mikor megölelhettem őt…
Hetedik fok.
De az nem lehet! Ő nem lehet! Anyámnak biztosan nem jutott volna eszébe pont neki szólni!
Tízedik fok.
Vagy talán mégis? Biztonságban vagyok vele, szinte már–már boldog. De az lehetetlen…
– Már csak két lépcsőfok és lent vagyunk, Bella. –Ezt a hangot sosem tudnám összekeverni senkiével. Marcell kezét fogtam; ő volt az, aki segített nekem.
Itt áll mellettem! Érezhettem az illatát, az érintését, melyre hónapok óta áhítozom. És már csak egy foknyi időm van arra, hogy kiélvezzem ezt a pillanatot. Muszáj látnom, egyszerűen muszáj vizualizálnom őt; megbizonyosodnom arról, hogy valóban létezik és nem csak a képzeletemben él!
Az utolsó lépcső alján kinyitottam a szemem és felnéztem rá. Arcán eltökéltséget és magabiztosságot láttam. Látszott rajta is az idő múlása; de kisfiús bájából nem veszített semmit. Amint megbizonyosodott arról, hogy biztonságosan megálltam mellette, pillantásunk egy röpke pillanatig összekapcsolódott, –melytől azonnal elpirultam–majd rám mosolygott. A tekintetében ugyanaz a jóság tükröződött, én pedig ugyanúgy elolvadtam a mosolyától, mint mindig.
            De a varázs pár másodperc alatt megtört. Hirtelen sötét lett; olyan, mint amikor tornádó készülődik. Óriási fekete felhők gyűltek a fejünk felett és a szél egyre inkább viharossá fokozódott. Ösztönösen megszorítottam Marci kezét; nem akartam hogy baja essék.
Megpróbáltam körbenézni, hogy lássam, mégis mi történt; az utcák, ahol az előbb még párocskák sétáltak, teljesen kihaltak. Az utakon egy lélek sem volt, mintha minden ember eltűnt volna. Szememmel anyukámat kerestem, akinek elméletileg mögöttünk kellett volna jönnie, de ahogy hátra fordultam, a cukrászdát sem láttam mögöttünk. Helyén csak az aszfaltozott út volt; semmi sem utalt arra, hogy ott valaha is épület állt volna ott. Mégis mi a fene történik itt?  Talán máshova kerültünk?
            A körülöttünk lévő házak ablakai betörtek és az üvegszilánkok szanaszét repültek. Először azt hittem a szél ereje okozza; de ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy embereknek tűnő alakok másznak a házak falán és ők azok, akik betörik az ablakokat. Mozgásuk teljesen olyan volt, mint az állatoké; volt, aki csimpaszkodva közlekedett a póznák között, olyan, aki úgy tapadt a falra, mint egy pók, sőt volt, aki körmeit használta arra, hogy megtartsa magát.


A könyvet itt tudod beszerezni: