2018. március 22., csütörtök

Abby Winter: Leomló falak ( Beleolvasó)

Abby Winter : Leomló falakból is hoztam újabb részletet. Sajnos hamarosan vége lesz még 2 rész, van hátra belőle. Bízom benne, hogy tetszett nektek. Nekem hamarosan meg lesz a könyv. És be tudok majd számolni nektek. Addig bíztatok mindenkit, hogy bátran rendeljétek meg.


Abby Winter: Leomló falak



Tartalom:


Alice, több év sikertelen házasság után, a válás mellett döntött. Hogy újra talpra álljon a csalódás után, barátnői segítenek neki. 

Ryan gazdag és sikeres férfi, de az életében bekövetkezett tragédia beárnyékolja mindennapjait. 
Egy véletlen találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja. A köztük fellángoló érzelmek talán új reményt adnak az élethez. 
De mi történik, ha a múlt és a távolság közéjük áll? 
Nem csak a környezetükben felmerülő problémákkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. 
Van még bennük elég erő, hogy ledöntsék a közéjük húzódó falakat? 
Egymásra találhat két megtört szív, ami már végleg feladta a reményt?


Részlet a könyvből
( Szerző engedélyével)




"
- Úr Isten, bébi! Ez nem volt semmi! 
- Aha! – tőle csak ennyire futotta, és nem sokkal később már el is szundítottunk. Mikor felébredtem, a hátát kezdtem cirógatni. Felemelte a fejét, és rám nézett.
- Hello. – mondtam álmos hangon. 
- Hello, nagyfiú. – mosolyogott, és a kis csalfa összeszorította a hüvelyét az ébredező férfiasságom körül. Egy újabb menettel és egy zuhanyzással később csatlakoztunk a többiekhez a fedélzeten. Hamarosan meg is érkeztünk Hvar szigetére. Sétáltunk egyet a parton, majd egy kis étteremben megvacsoráztunk. Másnap picit felfedeztük Hvar városát. Egy igazi kis ékszerdoboz volt. A következő két napot a szomszédos Brac sziget fővárosában töltöttük. Itt is sokat sétáltunk, mindent megnéztünk, ami belefért az időnkbe. A visszaindulás előtti este, elmentünk egy bárba, ahol élő zene szólt. Nagyon hangulatos volt a hely, persze tömve turistákkal. Sokat táncoltunk, nevettünk, sok idő után végre igazán jól éreztem magam. Épp egy lassú tánc végére értünk, mikor az ajtó felé biccentve jeleztem Alíznak, hogy levegőzzünk egyet. Bólintott, így pár perc múlva a kellemes nyári éjszakában sétáltunk a tenger partján.
- Milyen gyönyörű! – nézett fel a Holdra, amely lélegzetállító volt a csillagos égen, ahogy ezüsthidat vetített a tengerre.
- Te szebb vagy! – mondtam neki és tényleg így gondoltam, bármilyen nyálasan is hangzott.
- Ne csináld! – hajtotta le a fejét. Még mindig nem szokta meg, hogy bókokkal halmozom el, és ez egyre jobban dühített.
- Hé, Kicsim. – fordítottam magam felé. Rám nézett. – Szeretnék adni valamit. – elővettem a dobozt, amiben a kis karkötő volt, amit abban az ékszerboltban vettem még a kirándulás elején. Kinyitottam, kivettem az ékszert és a bal csuklójára helyeztem.
- Egy hajó az utazásunk emlékére, egy csillag a tengerre utalva, és egy horgony. – soroltam az általam választott medálokat.
- Ryan! Ez gyönyörű, igazán nem kellett volna.
- De igen! Szerettem volna adni neked valamit, és láttam, hogy ez nagyon tetszett neked.
- Igen, de én nem vettem neked semmit. – nézett rám könnyes szemmel.
- Nem is kell. – simogattam meg az arcát. – Te itt vagy, és ez a lényeg. - Szorosan átölelt, és egy nagy kő esett le a szívemről, amiért nem vágta hozzám. 
- Köszönöm.
- Szívesen, Kicsim.
Másnap visszautaztunk Vodicébe. Az úton mindenkire furcsa csend telepedett. Érződött, hogy lassan itt az elválás ideje, és nem igazán voltunk ettől feldobódva. Már napok óta agyalok azon, hogy lehetne ezt folytatni, mert én igenis akarom. Soha nem gondoltam volna, hogy itt fogom megtalálni, akire szükségem van, de minden nap egyre biztosabb vagyok a dolgomban.
- Szeretnélek még látni. – fordultam a napágy felé, amin Alíz pihent.
- Igen, én is. De hogy akarod kivitelezni? Téged Londonba köt a munka, engem meg Pestre. A távkapcsolatban meg nem hiszek, vagyis inkább nem nekem való.
- Meg tudom oldani, hogy hétvégenként elutazom hozzád. Van egy lakásom Budán. Néha az üzlet miatt úgy is oda kell mennem. Nem gond. – közelebb bújt hozzám. 
- Próbáljuk meg, kérlek! Aztán, majd meglátjuk, hogy alakul. – láttam, hogy gondolkodik, de csak pár pillanat kellett ahhoz, hogy kimondja, amit szeretnék.
- Rendben. Próbáljuk meg. – olyan hévvel csókoltam meg, hogy a levegő is bele szorult.
- Köszönöm. – puszilgattam az arcát mindenhol ahol értem. Szuper, az első lépés kipipálva!"

A könyvet itt tudod megvenni: