2018. szeptember 21., péntek

Sudár Balázs – Petkes Zsolt: A honfoglalók viselete (Magyar Őstörténet 1.)

~~~ Recenzió ~~~


Történelem. Neked mit jelent ez a szó? Nekem mindent...

Köszönöm Helikon Kiadónak a lehetőséget, hogy kezembe vehettem és elolvashattam A honfoglalók viselete (Magyar Őstörténet 1.) c. könyvet. Kb 1-2 hónapja kaptam kézhez a könyveket, és most olvastam ki az első kötetet. Igazából nem akartam elkapkodni az olvasással, mert élvezni szerettem volna, hogy történelmi könyvet olvasok. Egy olyan történelmet, ami Őseinkről szólnak. Igyekszem, azért a következő kötettel nem elhúzni. De egy biztos nagyon érdekes lesz a harmadik rész.


Sudár Balázs – Petkes Zsolt:
A honfoglalók viselete
(Magyar Őstörténet 1.)



Tartalom:

A ​magyarok bejövetele, a Kárpát-medence meghódítása mindig is foglalkoztatta a magyar közvéleményt, első ismert történeti munkánk, Anonymus Gestája is ennek históriáját meséli el. Elődeink megjelenítése szintén hosszú múltra tekint vissza: a vezérek szerepelnek a 14. századi Képes krónika miniatúráin, Thuróczy művének fametszetein és a 16-17. századi főúri képgalériák olajfestményein is. E művek persze elsősorban koruk ízlésvilága szerint jelenítették meg a honfoglalókat. A múlt felé fordulás, a régiesnek tűnő viseletek ábrázolása a romantika idején kezdődött meg, de ez a múlt akkoriban még elsősorban a török időket jelentette. A kortársak, az arabok éppúgy, mint a bizánci görögök, gyakran töröknek – vagy legalábbis a törökök közül valónak – nevezték elődeinket. Hogy ennek pontosan mi volt az oka, azt pillanatnyilag a kutatók sem tudják biztosan, de e szemlélők abban semmiképpen sem tévedtek, hogy a magyarok ízig-vérig sztyeppei lovasnépként jelentek meg a történelem színpadán. Ez pedig sok mindent meghatároz, például az öltözködést is.
A kötet, a Magyar Őstörténet sorozat első darabja, a honfoglaló elődök viseletébe enged betekintést úgy, hogy a megismerés folyamatába is bevonja az olvasót.


Véleményem
5/5

Mindig is világéletemben imádtam a történelmet. Szerettem volna a meglévő tudásomat gyarapítani valamilyen szinten. S most van lehetőségem megtenni. Sokszor elgondolkodtam, hogy az őseink, hogyan éltek, milyen ruhákban öltöztek és miként haltak meg. Ez a könyv nagyon sokat segített megérteni, hogy milyen viseletük volt abban a korban. Számomra mindig is fontos volt a történelem és most, hogy lehetőségem volt elolvasni így örömmel vettem kezembe a könyvet. Hihetetlen, hogy ennyi év múltán is fenn maradnak egyes darabok.  Pl. tarsoly, veretek néha egy - egy textil foszlány, övcsatok, szíjvégek, övveretek, gyűrűk, karperecek, fülbevalók, gombok, tarsolylemezek, kaftánveretek, csizmaveretek stb. Temetkezési szokások, mind - mind történelem… A csontok elhelyezkedések, rituális szokások… És mi mindent meg lehet tudni belőle.
A könyv ismerteti az olvasóval a régészeti feltárások egyes eseményeit, helyeit, hogy hol találtak eddig fennmaradó őseink tárgyai illetve temetkezési szokások. Számomra élvezet volt olvasni és megdöbbentő volt az, hogy milyen sokáig fenn maradnak egyes dolgok. S ráadásul olyan emlékek is fennmaradt rólunk, őseinkről, hogy milyen öltözékekbe látták őket. Pl süvegeket, sapkákat, kendőket, ingeket, nadrágokat, kaftánokat, az övet és a lábbeliket. Döbbenten olvasgattam, hogy mennyi minden maradt fenn az utókor számára.  Cseppet sem bántam meg, hogy elkezdtem olvasni. Hiszen gyerekként is nagyon imádtam a történelmet, azonbelül a hazánk történelmét. Viszonyítási alapom nincs, hogy melyik jobb vagy rosszabb, de ez a könyv nekem nagyon tetszett. Sokrétű és változatos témákat hozott fel a szerző páros. Kezdve a régészeti feltárások, helyei és a temetkezési szokások. Majd később a ruha és egyéb tárgyak bemutatása volt.  Hamarosan folytatom a következő kötettel: Honfoglalók fegyverben címmel, harmadik kötettel. Sajnos második kötet nincs meg. Izgatottan várom mit árulhat el a Őseink fegyverviselésének története.

Nagyon tetszett a könyv, ahogy részletesen, aprólékosan és érthető nyelvezettel íródott az egész. Az biztos, hogy fogom folytatni az olvasást a második történettel.

Nem csak belső, de külső borító is igényes kidolgozott lett. Szívből ajánlom minden történelmet szerető olvasónak. Bátran kezdjen e sorozatot olvasni. 


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2018. szeptember 19., szerda

K. D. Niki: Szerelmem a tanárom

Tudom nagyon elmaradtam Beleolvasó posttal. Elhoztam nektek egyik kedvencemet. Elsőként vettem meg ebooként ezt a könyvet. Igazi szenvedélyes, drámai és feszültséggel teli történet. Imádtam olvasni, szinte egy nap alatt befaltam. Ezért szeretném nektek is megmutatni néhány részletet, amolyan kedvcsináló. Szívből ajánlom, ha szeretitek romantikus történetet.



K. D. Niki: Szerelmem a tanárom




Tartalom:

Két éves koromtól Londonban éltem. Tizenöt év után, amikor a bátyámmal visszaköltöztünk Budapestre, nem tudtam, mire számíthatok a jövőmet illetően, de nem is kifejezetten érdekelt. Egészen addig, amíg nem találkoztam a szomszédomban élő, Herczeg Kristóffal! 
Attól a perctől kezdve megváltozott minden… Őrülten egymásba szerettünk. 
Viszont, az élet ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, mert kiderült, hogy ősi ellenségben állnak a családjaink, ráadásul az is kiderült, hogy a „Szerelmem a tanárom…” 
De, ekkor már késő volt, mert elkövettem életem legnagyobb hibáját… Beleszerettem egy olyan férfiba, aki csak bántani, és bosszút állni akart rajtam… 
Vajon túléli a szerelmük az akadályokat, vagy marad a tanár- diák viszony, ami egyenlő a felemésztő érzések kavalkádjával?

Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)



1. fejezet

Dolli

"Eljött ez a nap is, végre visszatértünk, Budapestre. A lelakatolt házunk zárja élesen sikoltott a kulcslyukba szorított kulcstól, amit a bátyám, Levi helyezett bele. Nem igazán szerettem Londonban éli. Az állandóan esős idő miatt elment a kedvem a városnézéstől, a sétálástól meg úgy mindentől. Persze apámat, a húgomat Natit, és a barátnőmet sajnálom, hogy ott kellett hagynom. De, amilyen nagyszájú vagyok itt is hamar feltalálom majd magam, és találok barátokat, amitől talán könnyebb lesz elviselnem a hiányukat. Ők sajnos nem tudtak velünk jönni, mert apám és a mostoha anyám munkája odaköti őket. Úgy volt, hogy én sem jövök, de végül Levi rábeszélte aput, hogy elengedjen. Örülök neki, hogy itt vagyok. Mindig szerettem utazgatni, és most legalább nem kapok szülői felügyelet sem, na nem mintha annyira hagynám, hogy parancsolgassanak nekem. De azért, így mégiscsak könnyebb a saját életemet élni, távol tőlük. Levi gyermekorvosnak készül, itt fog dolgozni a Szent János kórházban. Most még rezidens, de amennyire beleéli magát a gyógyításba, tegyük hozzá, érti is a dolgát, szerintem hamarosan kiemelkedik a gyakornokok közül. A Madáchi Állami Gimnáziumba adtam be a jelentkezési lapomat. amit, Mészáros Jenő Árpád igazgató úr a tanulmányi átlagom alapján, némi gondolkodás után elfogadott – nem vagyok egy stréber, az angolon és rajzon kívül semmi nem megy –, így egy hét múlva a 12./A végzős osztályban fogom a padokat koptatni. Remélem az osztálytársaim rendesek lesznek velem, és befogadnak maguk közé. Régen itt éltünk ebben a házban, de én nem emlékszem rá. Két éves voltam, amikor anyám meghalt, és apám testvéréhez, Sophiehoz költöztünk Londonba. Ez ház nem a legnagyobb, de nem is kicsi. Kettőnknek Levivel éppen elég lesz. Bár, szerintem többet leszek egyedül, mint vele, mert ő éjjel nappal a kórházban fogja tölteni az idejét. Nekiálltunk takarítani. Leszedtük a bútorokról a fóliát, letörölgettük a port, frissen mosott ágyneműt és függönyöket raktam fel. Éjfél is elmúlt, amikor nagyjából végzünk mindennel. Elfogyasztottunk egy késői vacsorát, aztán elindultam az egyik helyiségbe, ami mostantól az én szobám lesz.
Levi az enyémmel szemben lévő hálót választotta. A szobám ablaka a szomszédház egyik hálószoba ablakával volt szemben, pont beláttam. A félhomályban egy magas férfit, fel-alá mászkált az ablak előtt. Az arcát nem igazán láttam, mert ahhoz kevés volt a fény, de nagyon jóképűnek tűnt. Erre nézett. Reméltem, nem hiszi azt, hogy betörők vagyunk. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy lesem, ezért inkább lefeküdtem aludni. A rámolás után, amúgy is elfáradtam. Rám fért egy kiadós alvás. Reggel olyan izomlázzal ébredtem, hogy azt hittem meghalok. Átkozott takarítás. Otthon is én csináltam a házimunka nagy részét, de az nem terhelt le ennyire. Na, mindegy is. Elindultam szerezni valami reggelit, mert már farkaséhes voltam, és Levi is az lesz, ha felébred. Hagytam egy cetlit a hűtőn, miszerint: Elmentem kaját venni, nemsokára jövök. Reggel hét óra volt, de már érezni lehetett, hogy meleg lesz ma is. Egy fehér csipkés felsőt, és egy rövid, farmersortot vettem fel a tornacipőmmel. Gesztenye barna hajam kifésültem, és hagytam a vállamra omlani a hátam közepéig érő, hullámos tincseket. Egy leheletnyi sminket is raktam fel, és elindultam útbaigazítást kérni a szomszédházhoz. Bekopogtattam, de nem válaszolt senki. Vagy aludtak még, vagy már elmentek otthonról. Amikor percek múlva sem nyitott senki ajtót, erősebben kezdtem dörömbölni, hátha csak nem hallották a kopogtatást. 
– Nyitom már, nem kell betörni az ajtót! – hallatszott ki egy kellemes, férfi hang. Remélem azé, akit tegnap éjszaka láttam. És végre kinyílott az ajtó, mire lesápadtam. – Miben segíthetek? – kérdezte a férfi, akiben reménykedtem. Csak nem így. Akarom mondani, arra nem számítottam, hogy egy szál törölközőben fog megjelenni. 
– Ööö... én, csak... vagyis, szia! Egy boltot vagy büfét keresek, ahol reggelit vehetnék. Tudnál segíteni, hogy merre induljak el, mert nem ismerem még a környéket? – minden erőmet összeszedtem, hogy a szemébe nézzek, ne pedig... ne lejjebb, a kigyúrt, de sebhelyes mellkasára, vagy a kockás hasára... esetleg egy kicsivel lejjebb. Elkalandozásom közben, éppen arra a testrészére fókuszáltam, ahová nem akartam nézni. Egy torokköszörülés riasztott meg, mire felkaptam a fejem. Visszament a nappaliba, a kanapé karfájáról levett egy pólót és
belebújt, ezzel elrejtve előlem izmos felsőtestén lévő hegeket, és a szexis tetoválásait. 
– Ha, kibámészkodtad magad, elmondanám, hogyan jutsz el a legközelebbi boltba – oltogatott mosolyogva, mire lesütött szemmel, alig hallhatóan bocsánatot kértem. – Na, akkor mutatnám, ha idenéznél, és nem a padlót, vagy a lábamat csodálnád. 
– Szép... padló! – motyogtam zavartan, a ciánkék szempárba nézve. 
– Itt elmész balra, aztán lesz egy kanyar, szintén balra. Ha odáig elértél, még pár méter, és ott lesz egy kis bolt, hatalmas vérnarancs színnel az elején, hogy Cupido közért. Biztosan megtalálod, el sem lehet téveszteni. 
– Megjegyeztem, köszönöm. Ne haragudj, hogy zavartalak, már megyek is. Szia! 
– Várj! Nálunk az a szokás, hogy bemutatkozunk annak, akivel szóba állunk. 
– Tessék? 
– Hogy hívnak? – kérdezte mosolyogva. 
– Doloresz. De, szólíts Dollinak, mindenki úgy hív. És te, ki vagy? 
– Herczeg Kristóf – mutatkozott be a kezét nyújtva. 
– Á, akkor egy igazi szőke herceghez van szerencsém! – nevettem, miközben a felém nyújtott kezét szorongattam. 
– Mi olyan vicces? – kérdezte csodálkozva. 
– Ja, semmi... csak illik rád. Szőke herceg. 
– Nem te vagy az első, aki elsüti ezt a hatalmas poént. Régebben meghatottál volna vele, de már kinőttem belőle. 
– Ne haragudj, nem akartalak megbántani, csak a szőke hajad meg a neved... szóval illik rád. 
– Illik rám? 
– Igen, illik. Mert jóképű vagy, kócos szőkés hajjal, férfiasan borostás arccal, hatalmas kék szemekkel, csókolni való szájjal, iszonyat jó testtel, és ha ez még nem lenne elég, ott a herceg megszólítás is a nevedben... – soroltam ész nélkül az előnyös jellemzőit, mire nevetve, az amúgy is zilált, homok szőke hajába túrt. 
– Köszönöm. De, nem lett volna muszáj ilyen részletesen leírnod. Elég lett volna, ha annyit mondasz, hogy jó pasi vagyok. Abból is értettem volna, hogy bejövök neked.
– Ne szállj el magadtól, egyáltalán nem jössz be – hazudtam szégyenemben. 
– Tényleg nem? – kérdezte egy lélegzetelállító féloldalas mosollyal, és felhúzott szemöldökkel. – Tényleg, nem! – válaszoltam nevetve, miközben egy aprót taszítottam a mellkasán. 
– Ahhoz képest, jól megfigyeltél ilyen rövid idő alatt – jelezte kuncogva. 
– Na, ne kombinálj! Már vagy negyed órája itt állsz előttem egy szál törölközőben, még a vak is láthatja az adottságaidat. Amúgy, hol szerezted azokat a sebhelyeket, amik a mellkasodon vannak?
– Semmi közöd hozzá! – válaszolta durván. 
– Bocsánat, nem akartam tiszteletlen lenni, csak kíváncsi voltam. Ne haragudj! 
– Gyermekkori baleset – az állam alá nyúlt, hogy felemelje a fejem. 
– Te ne haragudj, durva voltam, mert váratlanul ért a kérdés. 
– Semmi baj! Nem kell bocsánatot kérned, igazad volt, semmi közöm hozzá. 
– Nem titok, csak nem szoktak rákérdezni, hogy hol szereztem őket. Általában sokat vagyok póló nélkül, és a legtöbb ember csak megbámul, de nem kérdez semmit. 
– Értem, és sajnálom, biztos szörnyű volt – utaltam a balesetre. 
– Igen, az volt. De, beszélgessünk inkább másról, drága nagyszájú, reggel hétkor dörömbölő kisasszony – kérte mosolyogva. – Ja, és a dörömbölésről jut eszembe, látod ott az ajtó mellett azt a piros gombot... úgy hívják, hogy csengő. Nem kell rám törnöd az ajtót, elég, ha azt megnyomod. Oké? – oltott le megint, de ezúttal mosolyogva, és kacsintva. 
– Rendben, vettem. Bocsi, de mennem kell. Nemsokára felkel a bátyám is, és keresni fog – mutattam a házunk felé. 
– A szomszédba költöztetek? – nézett meglepetten a ház felé. – Igen. Miért?
– Láttam tegnap a fényt benn, de már régóta nem lakik ott senki. 
– Hát, most már fog – mosolyogtam, és én is rákacsintottam. – Na, most már tényleg megyek. Szia, Kristóf! 
– Krisz! A Kristófot utálom. "


Ha tetszett a könyvet itt tudod beszerezni:

2018. szeptember 17., hétfő

Elizabeth Stone: Mondd, hogy ez a valóság!


Először is szeretném megköszönni a szerzőnek, hogy megjelenés előtt elolvashattam a könyvet. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy meleg témájú könyvek nem kerülnek el engem. Mert szeretek kimozdulni a komfortzónámból és támogatni az olyan írókat, akik mernek nagyot álmodni. Köszönöm Elizabeth!


Elizabeth Stone: Mondd, hogy ez a valóság!




Tartalom:

Dr. Leonard Anderson, egy vonzó, sikeres fül-, orr-, gégész, aki nem mellesleg, meleg. Nem igazán titkolja, de mégis kevesen tudják róla a környezetéből. Közkedvelt, mégis magányos. A kórházi munkája tölti ki az életét, és azzal ámítja magát, hogy ezzel feledtetni tudja a sivár magánéletét.

Howard Kingston egy jól menő londoni szálloda ambiciózus igazgatója, aki lehengerlő személyiségével és magabiztosságával kápráztatja el a körülötte lévőket, nemtől és kortól függetlenül. Határozott, nem fél kimutatni az érzéseit, ennek ellenére meg kellett vívnia a maga harcait a titkolt identitásra kényszerített életében.

Kettejük találkozása tűzijátékszerű; villámcsapásként éri őket a szerelem.

A távolság megerősíti az egymás iránti vágyódásukat, vagy csak egy fellobbanás lesz az életükben a találkozásuk? Kockáztatják-e a biztos egzisztenciájukat egy váratlan szerelem kedvéért?


Vélemény
5/5

Tyűha! Azta… Nem semmi egy történet. Imádtam olvasni. Fordulatos, szenvedélyes és izgalmas szerelmi cselekményt kaptam. Eddig csak két meleg témájú könyvet olvastam idáig, de messze ez volt szerintem a legjobb. Annyi minden történik a két főszereplővel, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy most mi is van? Mi történik?? Mire lenyugodnának a kedélyek, szerző újfent megint akadályokat sodor eléjük.  Aki szereti a meleg témájú könyveket annak szívből, tudom ajánlani ezt a könyvet. Már az elején érezhető volt az a feszültség, a két karakter között Leonard és Howard. Dr. Anderson egy orvosi konferenciára érkezett Londonban, ahol egy szállodában tartották, és itt ismerkedik meg Howard Kingstonnal a London egyik legjobb szálloda igazgatójával. Izgalmas volt olvasni, hogy ők ketten miként bírkóznak meg az eléjük álló akadályokkal. Azt gondolom, hogy nem csak hetero romantikus-erotikus könyveket kellene olvasni, hanem meleg könyveket is. Hiszen ugyanúgy jelen van a szerelem, erotika, izgalom. Ugyanúgy tudok izgulni két főszereplőkért, mint egy hetero szerelmes párokért. Szívesen olvasnék még a szerzőtől több könyvet. Nagyon szerettem Leot és Howard történetét olvasni.
Most először nem tudok kedvenc idézetet ki írni a könyvből. Nem azért, mert nem tetszett. Pont azért, mert az egész könyv tetszett. Így inkább kihagyom, mert spoiler lenne az egész, ha megejteném. Anni szent  érdemes elolvasni


Viszont szigorúan 18 éven felülieknek ajánlom a könyvet. Tartalmazz erotikus jeleneteket.

A könyvet itt tudod beszerezni:

Diana Soto: Csak a bolondok boldogok

Szeretném meg köszönni Diana Soto szerzőnek, hogy megjelenés előtt elolvashattam a könyvet. Sokáig nem tudtam mit is, kellene írni vagy, hogy írjam meg a véleményemet a történetről. Egy részt megrázó volt elolvasni ezt az életszerű történet.  Nem lehet elmenni e mellett a történet mellett, ezt el kell olvasni mindenkinek. 


Diana Soto:
Csak a bolondok boldogok



Tartalom:

Csupán 24 óra kell ahhoz, hogy a világ a fejetetejére álljon. Pákozdiék elsőre hétköznapi családnak tűnnek. Egy mindent tudni akaró anya, egy fotelbe ragadt apa és egy különleges titkot rejtő testvérpár. Ez a szombat reggel azonban véglegesen megváltoztatja az életüket. Elmegy az áram…
Mit rejt a valóság, ha rákényszerít minket a beszélgetésre?
Mi történik, ha nem tudunk többé az internet mögött elrejtőzni?


Véleményem
5/5

Nagyon elgondolkodtató volt az egész történet. Igazán tanulságos és életszagú volt. Olyannyira, hogy manapság mindenki valamilyen kütyüt használ már.
És én is közéjük tartozom. Illet annyira, mégsem mert hallássérültként lényegesebben könnyen kapcsolatot tartani más emberekkel. Viszont nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem a virtuális világban élünk. Ott nincs érzelem, érintés. Nincs aki, oda menjen az emberhez és átölelje a másikat csak úgy.
Ez a történet rávilágít arra, hogy mennyire függünk ezektől, Facebook,Twitter,Instagramm stb. Szinte nyilvánosan éljünk  az életünket. Nyilvánosan osztunk véleményeket, szidunk vadidegeneket, és sokszor összekeverjük a valóságot a virtuális világgal. Történet szerint 24 órára elmegy az áram s kénytelenek leülni egy asztalhoz és beszélgetni. Egymás szemében nézni és úgy elmondani kinek mi baja a másiknak. Ez idő alatt jönnek rá, hogy mi is hiányzik valójában. Hiszen nem tudnak likeolni stb. Csak simán beszélgetni egy hús – vér emberrel szemben. Riasztó volt ezt, így bele gondolni is, hogy valóságban is mennyire helyén való ez. S nagyon félő, hogy amit olvastam sajnos nem fikció, hanem valósággá fog válni mindez. Minden esetre nagyon érdekes és bátran merem ajánlani nektek ezt a történetet. 


Kedvenc idézet:

"Sosem késő. Küzdj, vagy add fel, de ne vesztegesd az időnket semmittevéssel."

"Az internet olyan, mint őrjöngő vadállat,veszélyes akkor is, mikor be van zárva. Majd, ha egy egyszer kiszabadul végre, felfalja a gyengét, mindent, ami béget."



Ha kiváncsi vagy a könyvre itt tudod beszerezni.
Megjelenés: 2018.Október. 18.

2018. szeptember 15., szombat

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket: Tiszlavicz Mária: Duplacsavar

Ismerjük meg a szerzőket következő rovatában Tiszlavicz Mária: Duplacsavar szerzőjével készítettem egy kis interjút. A könyvet még régebben Kildara által kaptam kézhez. Ma már nem vagyok Kildara tagja, de még így is nagy örömmel készültem az interjúra. Izgultam, hogy elvállalja-e vagy sem. Egyike legtehetségesebb szerző, aki ugyanúgy szereti Cobra 11-et, mint én.  Köszönöm Mária, hogy elfogadtad és elmeséled, hogyan kezdted el az írói pályát.



(Tiszlavicz Mária)

Tiszlavicz Mária

Irodalom-, művészet- és zenekedvelő családban nőttem fel. Amint megtanultam olvasni, anyukám kezéből kivettem egy Agatha Christie könyvet, ő meg hagyta, hogy elolvassam – így kezdődött számomra a rejtélyek, kalandok és regények szeretete. Akkor úgy hittem, írni egyszerű, nekem is menni fog. De beláttam, hogy amit könnyű olvasni, valóban nehéz megírni. Azóta folyamatosan gyakorlok, fejlesztem magam az írástechnika terén, és falom a könyveket. Egy történetben azt kedvelem a leginkább, ahogy az író a férfi és a nő közötti kapcsolat kialakulását ábrázolja. Továbbá szeretem a krimiket, legyen szó a klasszikus „ki a gyilkos?” típusú gondolkodtató történetről vagy egy pörgős akcióregényről.
Sok pozitív visszajelzést kapok olvasóimtól, melyek erőt adnak a munkához. Mindig nyitott szemmel és füllel járok a világban, mert hiszem, hogy ihletet bárhonnan kaphatok. Amint megtalál egy ötlet, először lejegyzem, majd eltöprengek rajta, megvilágítom különböző nézőpontokból.


Mesélek a Duplacsavar keletkezéséről is, de előre szólok, szpojleres – elolvasni csak saját felelősségre!
Egy időben nagyon sok könyvet olvastam, filmet láttam, amiben a főhősök akár jók, akár rosszak voltak, szerepükből nem léptek ki még akkor sem, ha ellenségeskedésen kívül mást is kezdtek érezni egymás iránt (barátság, szerelem, összefogás). A Duplacsavar című munkám alapötlete ekkor pattant ki a fejemből. Eltöprengtem, hogy milyen lenne egy „tiltott” szerelem a jó és a rossz között akkor, ha kiderülne, a rossz tulajdonképpen szintén a jó oldalon áll. Vajon hogyan hatna ki a két félre a felismerés? Hogyan reagálnának a szereplők a hazugságokra és az igazságra? Úgy véltem, ez igen komplex téma, ezért nem akartam egyetlen regénybe belezsúfolni mindent. A Duplacsavar éppen ezért egy sorozat nyitódarabja, amelyben a két főszereplő először csak felsorakozik egymással szemben, egyik a jó, másik a rossz oldalon, és ismerkednek egymással. Arra próbálok ebben a részben választ találni, hogy miként viselkedik a főhős, ha az érzelmei szembekerülnek a racionális énjével. Egy mondatban így tudnám leírni a Duplacsavar fő mozgatószálát: Szív kontra józan ész – melyikre hallgatsz, ha az életedről van szó?



Számomra nagyon fontos a hitelesség, éppen ezért sok időt fordítok kutatómunkára. Cikkeket, összefoglalókat, ismertetőket olvasok, tanulmányozom a térképeket és a helyi szokásokat. Szívesen elbeszélgetek a történethez kapcsolódó témában járatos személyekkel. A kitalált történeteimet személyes tapasztalataimmal is gazdagítom, mint ahogyan a Duplacsavarnál is tettem. Ez a regény Klagenfurtban játszódik, ahol jómagam is hosszabb időt töltöttem. Az itt szerzett benyomásaimat használtam fel a történethez.



Orvosi tanulmányaimból is merítettem a regényhez. Egyik szereplő, aki a rossz oldalon játszik, egy bőrbetegségben, ún. vitiligóban szenved. Ennél a betegségnél hiányoznak a bőrből a festékanyagot, pigmentet termelő sejtek, de csak bizonyos területeken, e miatt éles határú, fehér foltok vannak a bőrön. A rendőrök ezeknek, a foltoknak a segítségével találják meg végül a tettest. A vitiligós fehér területek rajzolata pont olyan egyedi, mint az ujjlenyomat vagy a karon futó vénák rajzolata.



Az írás a mindennapjaim elengedhetetlen részévé vált. Az alkotás mellett igyekszem tovább képezni magam az írástechnika, valamint a könyvmarketing terén, hogy még jobban megfeleljek a jelen kor olvasói igényeinek és elvárásainak.


Még  egyszer köszönöm szerzőnek, hogy elmesélte. A könyvét itt tudjátok beszerezni, mint könyvben, mint ebookként is.


A könyveket itt tudod beszerezni:


Keresd az EZS és Szív- titkok könyvek honlapján és a nagyobb e-könyváruházakban!

2018. szeptember 13., csütörtök

Képes idézetek: Ella Steel: Sors - Döntő

Ella Steel: Sors – Döntő c. könyvet már az legelső könyvével alaposan belopta magát a szívemben. Nem csak szórakoztató is tudd lenni, de nagyon mély gondolatai, sorai vannak a könyvben, mint Evan-nek és mint Haley-nek. Imádtam olvasni nagyon. Így mazsolázgattam nektek egy kis ízelítőt belőle.






Jó olvasást!
















A könyvet itt tudod beszerezni:

Szerzőnek van facebookos csoportja, ahol részleteket is olvashatsz .

Amiket el szeretnék olvasni 12. rész

Újra eljött, Amiket el szeretnék olvasni következő kiválasztottjaim. Mostanában nem nagyon volt, amire azt mondanám „Igen, ezt elolvasnám!”. De végül csak találtam néhányat. Lesz olyan könyv a listában, ahol nem jelent még meg illetve friss ropogós könyv.

Íme a lista:



 Kirsch Ákos: Kolónia


Tartalom:

A teljesen víz borította, Poszeidón nevű bolygón Thalassa City városa jelenti az egyetlen kontinenst. 
A nyüzsgő város harmóniáját azonban váratlanul egy xenobiológus halála zavarja meg, akinek holttestére egy sikátorban bukkannak rá. Cale Jonson nyomozóhoz kerül az ügy, aki teljes gőzzel veti bele magát az eset kivizsgálásába. 
Amellett, hogy saját démonjaival is meg kell küzdenie, hamarosan kénytelen lesz rádöbbenni, hogy a gyilkosság hátterében egy sötét indíték áll, melynek titokban maradásáért ellenségei bármit képesek megtenni. 
Rövidesen gyökerestül megváltozik az élete, ahogy magával a halállal kénytelen farkasszemet nézni…


Marilyn Miller: Hozzád láncolva


Tartalom:

Keyla táncos lány egy klubban. 
Egy olyan világban él, ami szigorú szabályok szerint működik, ahol a döntéseket nem ő hozza, és ahol pénzért bármi megvehető. Mikor a remény elveszni látszik, hogy egyszer szabad lehet, belép az életébe egy férfi, és minden megváltozik.
Daniel gazdag és nagyhatalmú ember, amit gátlástalanul ki is használ. 
Azonnal felfigyel Keylára, vonzza a lány bujasága és elérhetetlensége. 
Szabadságot ajánl neki, de a szabadságnak ára van! 
Szenvedélyes, és korántsem hétköznapi kapcsolat alakul ki köztük, ami kezdetben szükségen és testiségen alapul.
De lehet-e ez egy napon több? 
Több, mint egy üzleten alapuló kapcsolat…


Carrie Cooper: Kétségekbe zárva
( Marionettjátszma 1.)

Tartalom:

Lili Green élete már nem is lehetne tökéletesebb: imádja a munkáját, igaz barátok veszik körül, és boldogságban él együtt szerelmével.
Ám minden megváltozik, amikor Lili párja segélykérő üzenetet kap volt ügynök kollégájától, és azonnal a baljóslatú hívás nyomába ered. Amikor a szeretett férfi is eltűnik, Lili kétségbeesésében a saját kezébe veszi a nyomozást, és a rendelkezésére álló kevés információt követve Franciaországba utazik.
Ahogy Lili egyre mélyebbre ás az ügyben, olyan kérdésekkel és kétségekkel találja szembe magát, amelyek egy csapásra kettétörhetik korábbi tökéletes boldogságát.
Vajon a bennünk dübörgő félelmek és kételyek a valóság kongó vészharangjai, vagy a saját bizonytalanságunk hangjai csupán?


Carrie Cooper: Bábok tánca
( Marionettjátszma 2.)


Tartalom:

Eltűnt szerelme utáni nyomozásának köszönhetően Lili Green ismét belekeveredik egy olyan ügybe, amiből sehogyan sem találja a kiutat. Lili Gérard Laconte, a nagy hatalmú, francia üzletember villájában ragad, és bár a férfi tökéletes házigazdaként viselkedik, a helyszín különleges, szabadelvű, mégis elzárt világa teljesen felbolydítja a lány lelki békéjét: a francia felső tízezer mérhetetlen luxusa veszi körül, a vendégek kötetlenül élvezhetik a testi-lelki örömöket, miközben gondosan elrejtett kamerák figyelik őket. Ebben az irreális valóságban minden egészen más megvilágításba kerül, még Lili igaznak vélt szerelme is. Vagy talán éppen az igazságot tárja fel?
Lili nem is sejti, milyen játék részesévé válik, ám a színpad készen áll, a bábok pedig elkezdik táncukat…
A Bábok tánca a Marionettjátszma második része.




Meghan March : Véletlen szeretők



Tartalom:

Milyen a férfi? Arrogáns. 
Milyen a nő? Önelégült. 
Gyűlölöm a férfit. 
Vágyom a nőre. 
Két éve folyamatosan elutasítom a pasast. 
Engem pedig minden elutasítás megerősít. 
Nem vagyok egy egyéjszakás csaj. 
Nem érted, hogy nem kalandra vágyom? 
Teljesen megőrjít, nekem erre az emberre nincs szükségem! 
Végül úgyis beleegyezel, nem adom fel. 



Emma Chase: Egy ágyban a herceggel
(Uralkodj magadon 1.)


Tartalom

Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt – de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte? 
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe. 
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar. 
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte.
Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete. 
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert. 
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért. 
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni… vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.


Emma Chase: Királyi szerető
(Uralkodj magadon 2)


Tartalom:

Vannak férfiak, akik felelősségteljesnek születnek, és vannak, akiket rákényszerítenek, hogy felelősséget vállaljanak. Henry John Edgar Thomas Pembrook, Wessco hercege megkapta a létező összes kötelezettséget, amit a királyi körökben csak lehet. 
De nem kezeli valami jól a helyzetet. 
Lenora királynő, azt remélve, hogy unokája felnő a feladathoz, teret ad neki – csakhogy ha nincs otthon a macska, cincogni kezdenek az egerek. De amikor Henry találkozik egy amerikai tévés producerrel, végre hajlandó meghozni a saját döntését: 
Üdv a királyi párválasztón! 
A pártaláló televíziós valóságshow-ban a világ húsz leggyönyörűbb kékvérű nőjét gyűjtötték össze egy palotában. De csak egyikük nyerheti meg a gyémánt fejdíszt, és csak egyikük nyerheti el a jóképű herceg szívét. 
Miközben Henry jól szórakozik a lányok versengésének szánalmas bohóckodásán, valaki igazán felkelti a figyelmét: egy csendes, szemüveges lány a sarokban, akinek a hangja angyali, a teste pedig egy szentet is kísértésbe vinne. 
Minél jobban megismeri Henry Sarah Mirabelle Zinnia Von Titebottum kisasszonyt, annál inkább elbűvöli a lány természetes szépsége, az erélyessége, a kedvessége… és a mocskos humora. 
De ahogy Rómát sem egy nap alatt építették, úgy a megbízhatatlan nemesek sem változnak meg egyik napról a másikra. 
Ahogy Henry igyekszik jóvátenni a hibáit, úgy nyernek új értelmet a régi szavak a rámenős herceg fejében. Szavak, mint amilyen a tisztelet, a becsület és a szerelem.

Emma Chase: Felség szolgálatában
(Uralkodj magadon 3.)


Tartalom:

Logan St. James egy parázslóan szexi szörnyeteg. De néha eléggé mélabús – de Ellie Hammond hajlandó ezt figyelmen kívül hagyni. Mert láttátok őt? 
Pokolian szexi. 
És Ellie szertelensége elég mindkettejük számára. 
Ellie évek óta bele van zúgva az erős és nagyszerű királyi testőrbe – akiről a lány úgy gondolja, még csak észre sem vette őt, legalábbis nem igazán. 
Logan számára Ellie csak a munkája része volt – a királyi család tagja, akit a fogadalma szerint megvéd. De az egyetemről 22 évesen kikerülő lány elhatározza, hogy félreteszi erotikus ábrándozásait mindenféle testőri motozásokról meg szex közbeni csevegésekről, hogy rátaláljon a boldogan élt, amíg nem halt érzésre. 
Wessco királynője arra buzdítja Ellie-t, hogy lépjen a testvére nyomdokaiba és ő is állapodjon meg. Mondjuk, egy herceg oldalán. Vagy egy márkién. Esetleg egy vikomt még jó lehet. 
De a tündérmesébe illő végkifejlet keresése közben Ellie megtanulja, hogy a legédesebb szerelmet a legnehezebb elengedni. 
*** 
Logan St. James a pályák rossz oldalán nőtt fel, egy olyan családban, ami a törvény rossz oldalán áll. De mára már el tudja takarni a tetoválásait és a sebhelyeit egy tiszteletre méltó egyenruhával. Jóképű, hűséges, bátor, ügyes kezű… és más testrészeit is elég jól tudja használni. 
Bármelyik nő büszkén vállalná őt. 
De ő csak egyetlen nőre vágyik. 
Éveken keresztül figyelt rá, védelmezte, fogta a haját, amikor háborgott a gyomra, megtanította, hogyan húzzon be valakinek vagy miként ismerjen fel egy hazudozót. 
Még mindig róla álmodozik. Érte feláldozná akár az életét is. 
De a csodaszép Ellie Hammond nem az ő súlycsoportja. 
Mindenki ismeri a testőrök szabályait: Soha ne kalandozzon el a figyelmed! Soha ne téveszd szem elől! És soha ne ess szerelembe!



Ludányi Bettina: Meghasadt Világ


Tartalom:

Te mit tennél, ha a saját emlékeidben sem bízhatnál? 
Sophia Santillo látszólag nyugodt és egyhangú életet él Nápolyban, ám a felszín alatt megannyi szörnyű titkot őriz. A csontig hatoló fájdalom és rettenet még annyi év után is uralja életét. Egészen addig, amíg nem találkozik a sármos üzletemberrel, Nico Bellonival. Vajon a férfi méltó lesz rá, hogy a lány megossza vele riasztó múltját? 
Sophia biztos abban, hogy soha többé nem kell szembenéznie a szörnnyel, aki tönkretette az életét, ám egy telefonhívás minden reményét lerombolja: bántalmazója újra szabad. Hiába szentelt éveket arra, hogy feldolgozza a történteket, minden újra összeomlik körülötte. Főleg, miután fény derül a valódi igazságra. 
Ki a titokzatos szörnyeteg, és mi köze a lányhoz? Mi zajlik egy pszichopata fejében, és hogyan lesz egyáltalán valakiből gyilkos? Milyen mértékben befolyásolja a környezetünk, hogy mivé válunk? 
Ludányi Bettina legújabb regénye megmutatja, hogy nem hihetsz a szemednek és nem bízhatsz az emlékeidben. Egy izgalmakkal, titkokkal és kérdésekkel teli világba kalauzolja el az olvasót, ahol semmi sem valódi, semmi sem igaz. Csupán egy hazugság része. Egy meghasadt valóság. 
Húzd ki magad, szegd fel az állad és küzdj! Különben összetör a valóság.