2018. július 4., szerda

Interjú Marosi Katalin szerzővel

Ezen a héten sem marad ki az interjú. Ezúttal Marosi Katalin szerzővel készítettem és köszönöm, hogy elvállalta. Fogadjátok sok szeretettel az interjút. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy közre adhatok újabb beszélgetést


Fotó: Gini Rouge Fefe



1. Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogyan kezdted el az írói pályát?

Kezdek teljesen tényszerű információkkal: 1997. november 17-én születtem Budapesten. Solton és Pécsett élek. Pécs az egyetemvárosom, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója vagyok, színháztudomány specializációval. A következő évem már az utolsó lesz az alapszak diplomájának megszerzése előtt. Írni 2009 év végén/ 2010 elején kezdtem el, szóval elég korán. Mindenesetre az irodalom és a színház iránti szenvedélyemet is nagymamámnak köszönhetem, aki felnevelt, s mindeközben rávezetett sok-sok művészeti ágazatnak a szeretetére. Végül az irodalom lett az az irány, amelyhez úgy tűnik, némi tehetségem is van.
Már szinte minden hobbim a hivatásommá vált, egyet kivéve. Hiszen az olvasásból jött a könyves blog vezetése, az írás egyértelmű, hogy miért mondom ezt, a színház szeretetéből adódóan korábban színikritikás blogot vezettem, és színházban is szeretnék egyszer majd dolgozni. Ám tavaly októberben postai levelezésbe kezdtem, ebből talán (szerencsére) nem tudok majd kötelezettséget formálni. Valamint emellett naplót is vezetet, lassan nyolc éve. Egyre tudatosabban az a célom, hogy nyomot hagyjak a világban.
Arra, hogy hogyan kezdtem el írni, nem tudom, hogy tudok-e olyan választ adni, ami bármelyik esetben is kielégítő lehet. Egyszer csak leültem, megnyitottam a szövegszerkesztőt, és írni kezdtem. Be is fejeztem az első történetem, s megjelentetni is sikerült, bár nem valami nagy kiadók jutottak eddig. A nagy lépésre, úgy tűnik, valamennyit még várnom kell.

2. Jelenleg mely könyveid jelentek meg?

Hosszú lenne ezt felsorolni, inkább kiemelek közülük egyet. Most, amit legfontosabbnak tartok az az, amelyik legközelebb esik időben a jelenhez. Ez pedig nem más, mint a Még egy gyöngy című verseskötet, amely a Colorcom kiadó gondozásában jelent meg. 81 darab verset tartalmaz, tulajdonképpen azokat, amelyek a válogatás pillanatában a legközelebb álltak a szívemhez. De egyébként publikáltam novellákat és kisebb regényeket is. Ha regények közül mégis ki kellene emelnem néhányat, akkor azok a Hangok a sötétben és a Hotel Sunshine lenne, amelyek a Publionál jelentek meg. A Hangok a sötétben egy fiatal írónőről szól, a Hotel Sunshine pedig az ő lányáról, aki időközben felnőtté vált, és blogger lett. De ha bővebben szeretnétek olvasni róluk, keressétek a köteteket a Publioboox webáruházában!


Fotó: Gini Rouge Fefe

3. Milyen történeteket írsz, vagy írnál legszívesebben?

Ebben az esetben mondható talán egyedül szerencsésnek a helyzet, hogy nincs állandó kötelezettségem egy adott kiadó felé, hiszen így azt írok, és akkor, amikor akarok. Tehát semmi sem feltételes mód, egyelőre. Jelenleg egy nagyon ifjúsági, nagyon csajos regényt írok az Atlantic Press női regény pályázatára, de már így a harmada tájékán észrevettem, hogy mennyire eltávolodtam ettől a stílustól. Ősztől egy riportkönyvön szeretnék elkezdeni dolgozni, illetve egy történelmi regényen, amiről egyelőre még nem árulok el többet. Mindent időben kiderül majd a szerzői oldalamon, illetve a belsős információk a szerzői csoportomban. Keressétek ti is, és csatlakozzatok!

4. Jelenleg írsz új könyvet, ha igen mit?

Igen, ez az előző válaszomból is kiderült. Úgy tűnik, nem nagyon tudok úgy pihenni, hogy nincs készülőben valami irományom. Épp csak egy hét telt el, hogy befejeztem a kisregényem a Fiona Goldberges pályázatra, már bele is kezdtem az ifjúságimba. Ennek ellenére nem érzem úgy, hogy jól haladnék vele, szóval össze kell kapnom magam. De talán sikerülhet, még maradt majdnem két teljes hónapom

5. Van kedvenc regényed? Kedvenc íród?

Erre az első, amit rá szoktam vágni, az William Shakespeare és a Rómeó és Júlia. De ez kezd sokkal összetettebb lenni, és nem is merek nagyon nevek bocsátkozni olykor. De például, ha először maradunk a külföldiek terén, akkor nagyon szeretem, mondjuk Santa Montefiore szerelmes családregényeit, mindig tengerparti nyaraláson olvasom őket, hogy meglegyen a dolognak a feelingje rendesen. Valamint még, aki eszembe jut külföldiek közül, az Rick Riordan és Cassandra Claire. Egyébként a Csontvárosból választottam rúnát is, amelyet a bal lapockámra tetováltattam. Szóval annak ellenére, hogy még mindig nem jutottam el odáig, hogy végigolvassam a sorozatokat, de nagy rajongó vagyok.
Magyar szerzők közül pedig szinte mindenkit imádok, akit olvasok. Könyvmolyképzőtől két nagy kedvencem Spirit Bliss és Szurovecz Kitti, aki (utóbbi) immár az Athenaeum kiadónál publikál. Az Álomgyár szerzői közül meg inkább nem is válogatnék név szerint, mert akármilyen Álomgyáros magyar szerzős könyv került még eddig a kezembe, egyikben sem csalódtam. De én Lakatos Levente könyveit is nagyon szeretem például, a kedvencem a LoveClub volt.
S, ha kicsit visszakanyarodunk a klasszikusokhoz, tudom mondani, hogy imádom Kosztolányi Édes Annáját. Költők közül pedig nagy kedvenceim Babits Mihály, Radnóti Miklós és József Attila.


Fotó: Gini Rouge Fefe

6. A könyvedben volt olyan karaktered, akit valóságos személyről mintáztad?

Szerintem ez elkerülhetetlen, hacsak nem tölti az író az életét egy vitrinbe zárva. Hiszen körülöttünk zajlik az élet, az idő nem áll meg, a világ változik, és ez a rengeteg impulzus mind beépül a történeteinkbe. De, ha valaki valós személyekkel akar találkozni az életemből, olvasson Hotel Sunshinet, és Hangok a sötétbent!

7. Van kedvenc részleted a könyvedben?

Olyan regényből másolnék részletet, ami még nem jelent meg. A címe Stigmák a viharban. Ebből több kedvenc részletem is van, de nem akarom a fél regényt idemásolni, szóval igyekszem választani. (Vicces, milyen könnyen megtalálom a kéziratban, szerintem vakon is menne, annyiszor átböngésztem már, szinte úgy ismerem, mint a tenyeremet.)

„– Ismered a harmatcseppeket, Holdsugár? – kérdeztem bizonytalanul.
 Úgy gondoltam, helyzet ide vagy oda, még mindig egy kisgyermekkel van dolgom, vagy, ha már rég nem is érzi ezt, az lesz a legjobb, ha valahogyan visszavezetem a világába, amit egy csapásra elvesztett. És egy gyermeknek a figyelmét lankadatlan fenntartani úgy lehet a legjobban, ha interaktívan bevonom a mesébe.
 – Arra gondolsz, ami olyan sűrűn öntözi az emberek arcát?
 Mély levegőt vettem, hogy ne szántsa végig az én arcomat most néhány. – Nem – szólaltam meg, amikor úgy éreztem, hogy már nem áll fent annak a veszélye, hogy sírva fakadjak. Igaz, a fájdalomban a könny nem szégyen, se nem a gyengeség jele, hanem a lélek megkönnyebbítője, mégsem akartam azt, hogy az én elhullajtott harmatcseppjeim miatt egy törött kis lélek önmagát okolja. – Az se nem harmat, se nem pára.
 A harmatcseppeket hajnalok hajnalán figyelheted meg, ahogy megpihennek egy levélen, majd lecsorognak, hogy a növényt táplálják, s úgy halnak meg, hogy valami igazán szépet tettek.
 – Tehát a harmatcseppek a természet könnyei?”

8. Egy utolsó kérdés. Hogyan látod magad 5-10 év múlva?

Folyamatosan változik ez a kép, ahogy telik az idő. Vannak kisebb, és nagyratörő álmaim is. Azt hiszem, lassan eljutok arra a pontra, hogy mind a kettőben, az öt és a tíz éves tervben is szerepel egy kisbaba. (A tíz évesben talán több is, de egy biztosan.) De öt év múlva már a doktori diplomám is folyamatban lesz, tíz év múlva pedig már szeretnék sikeres nő lenni, írás és egyéb munka terén is. Remélem, minél több minden valóra válik ebből.


Köszönöm az interjút!


Amikre hivatkoztam az interjúban:

Blogjaim: