2018. április 9., hétfő

Robin O'Wrightly: #Wetoo

#Wetoo



Felkérés alapján kaptam kézhez a könyvet. Nagy izgalommal kezdtem el olvasni,hiszen nem az első könyv, amit olvasok a szerzőtől. . #Wetoo nem egy történetet tartalmaz, hanem 3 kisebb történetet. S az a három történet cseppet sem rózsaszínes, csöpögős romantikus történetről szól. Mind a három akár valóság is ihlette volna. Hiszen bárkivel megtörténhet ez a szörnyűség.
Nálam a 3 közül teljes mértékben Gyilkos elmék, vitte a pálmát. Nagyon tetszett és erős kezdéssel indult.


#Wetoo



Tartalom:

A ​rémálomban egyetlen jó dolog van: az ébredés.
Kivéve, ha a valóság szörnyűbb, mint az álom.
A Gyilkos emlék kisregényben két nő idővonala tárul elénk, az egyikük, Connie V. Marshall, fotós már túl van élete legdurvább cselekményén: ámokfutást végzett egy irodában, maga után hagyva 15 áldozatot. A másik, Shauni Hullivan, nyomozó pedig még előtte áll a saját legdurvább élménye feldolgozásának: miért lát rettenetes rémálmokat nemi erőszakról és képtelen lefeküdni férfiakkal? Két nő üldözi a gólemét, egymást és végül önmagát. Mindeközben nem is sejtik, hogy sorsuk több szálon kapcsolódik össze, mint azt hitték… Mindketten a saját poklukból indulnak, de eljutnak a saját Paradicsomukba a végén?
A Tinnitusz novellában egy házaspár konfliktusa egy buli után bontakozik ki, amikor nem várt vendégeik érkeznek… Ismerik-e egymást annyira, hogy megmentsék az életüket?
A Testcserés számadás előzetes egy nagyon megosztó és bizarr erotikus-misztikus lélektani thrillerhez. Sarah Z. Montgomery nem mindennapi nő: képes lélekként testekben utazni, így spirituális testszállítóként tevékenykedik. Saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. Vajon el lehet viselni a lelki erőszakot? És mi lesz a Montgomery család további sorsa?
A #WeToo – Kettős kereszt vérmes, tabudöntögető lélektani thrillere mindannyiunk története, akár keresztülmentünk a családon belüli erőszaktól a szexuális abúzuson át a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.



Gyilkos elmék

Véleményem:
5/5

Zseniális. Nagyszerű történet. Akár igaz is lehet. Sőt lehet is. Sajnos sosem tudhatjuk, hogy kiben mi lakozik. Ez a történet is jól példázza azt, hogy egy ilyen erőszakot miként és hogyan titkolják. A nő Connie Marshall, akit megerőszakolták és ráadásul teherbe is esett. Sajnos a babát elvesztette, munkáját és mindenét. Történet e pontját megértem. De a tettének, a lépéseit, nem értek egyet.
Manapság kell beszélni erről szégyen ide szégyen oda, de kell. Világnak tudni kell, hogy vannak ilyen emberek. Mert akár veled is és velem is megtörténhet.
A szerző nagyszerű érzékkel írta meg a fájdalmat,szégyent,megaláztatást, és ahogy a nő a tetteit végig vitte, majd később feladta magát.  Viszont a történet másik főszereplője is van. A rendőr Shauni. Amíg az utcákat járja, bűnözőket csap le, lelkileg ő is szenved. Hatalmas lelki trauma érte gyerekkorában. Van társa Frank DiMarco. Igazán belevaló férfi. Igyekszik Shauni mellett lenni. Nekem nagyon tetszett a történet. Írhatná a szerző az oldal tetejére, hogy valós megtörtént eseményt dolgozz fel. Mindenkiben van egy fajta bosszú, de nem mindenkinek van bátorsága megtenni.
Történet vége sokkolóan hatott, mert kiderül Shauni féltett titka és az emlékei is, kezdenek visszatérni. Érdekes módon derül ki számára, hogy ki volt, azaz erőszak tevő gyerekkorában....  Jól csűrte csavarta a történetet.
Kíváncsi lennék Frank és Shauni történetére.


A második történet Tinnitusz címet viseli.

Véleményem:
4/5

Nem igazán jött át mi is lett volna a történet. Talán az, hogy szilveszteri buliról szólt és buli végén néhány maszkos fickó betörtek a házban. Lehet, hogy azért nem értettem igazán a történetet, mert túl rövid volt. Nem tudom. Maga a történet jó csak nem értettem.

Harmadik pedig Testcserés számadás..

Véleményem:
5/5

No ez már érdekes, roppant élvezet volt olvasni. Sajnáltam, hogy ez is vége lett.
Felmerült bennem a kérdés vajon a lélek mennyit bírhat ki. Mármint a sok szenvedést, fájdalmat.
Egyik testből a másikba vándorol. Ezt a könyvet szívesen olvasnám, ha lenne lehetőségem.  Nagyon tetszik Sarah és Richard története, hogy azzal keresik a pénzt, hogy egyik testből a másikba lépkednek. Amolyan médiumféle. Ahogy haladt a történet úgy Sarah is kezdi meggondolni magát, hogy érdemes másik testben benne lenni. Magyarán a lelkét erőszakolták meg. Igazából bővebb véleményt nem tudnék még mondani, hiszen nem lett befejezve a történet. Kíváncsi vagyok, hogy Richard vajon ki tudja-e deriteni mi történt Sarah-val. Ebben a történetben vannak érdekes szálak.  


Összességében nagyszerű és elgondolkodtató történetet kaptam. Szerző sok oldalú és nagyon jól kihasználja ezt. Hol vicces, hol drámai és feszültség keltő tudd lenni. Néha, már amikor elolvasok tőle egy könyvet, mindig azt gondolom, nem tudd meglepni. Ááh de hogy, de mégis meg tudd. Ezzel a könyvvel nagyon. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy elolvashattam. Bátran ajánlom minden 18 év feletti olvasóknak. 

A könyvet itt tudjátok majd beszerezni illetve Könyvfeszten is személyesen is megvehetitek.