2018. március 22., csütörtök

Robin O'Wrightly: Andrea ​& Andrea ( Beleolvasó)

Megint hoztam újabb Beleolvasót a történet 3-ig részét.. Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea című könyvből részletet. Ha tetszik a könyv részet,szerző oldalán illetve a Könyvfesztiválon meg találhatod.


Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea 



Tartalom:

Abban ​nincs semmi különleges, hogy egy milánói férfi, bizonyos Andrea Rigo, aki éppen felfüggesztett nyomozóként tengeti unalmas napjait, csomagot kap a postástól. Az már inkább furcsa, hogy a pakkot másnak szánták, neki ez azonban egyáltalán nem tűnik fel. Hogy miért? Mert a címzett Rigó Andrea, egy magyar vendégmunkás nő, aki diplomás létére két műszakban dolgozik, és tíz házszámmal odébb lakik. Ő nagyon is hiányolja, és felkerekedik, hogy kiderítse: hova került a küldemény… Mi lesz ebből?! 

Semmi komoly – vagy épp túlságosan is? 

Mennyire kavarhat be két egyéjszakás szerető, ha kávéházas? 
És ami a legfontosabb: meg lehet-e menteni a Földet a totális kipusztulástól és a gépek rémuralmától? 
Robin O’Wrightlynál, a narrációs szatíra meghonosítójánál ismét elgurult a pirula: az Andrea & Andrea című romantikus-erotikus sci-fi-krimi-paródia így született meg. Az író két énje a kiborulás szélére juttatja még a főhősöket is…



Részlet a könyvből
( Szerző engedélyével )

"
Hát ez meg miféle név? Itt is elk*rták a Giorgiót? Rigone… Hosszabbítás lenne? De miért?
Külföldi rokon? Nincs ilyen nevű, még ismerősöm se… Ez valami kib*szott vicc?” Aztán hangosan felröhögött, amikor meglátta, hogy a trikolort is elrontották. Zöld￾fehér-piros álló helyett piros-fehér-zöld fekvő… „Ó, várjunk csak! »Magyarország«.” Ez volt odaírva, persze
olaszul (Ungheria).
– Ó, csesszétek meg, hát semmit nem vártam… Magyarországról?! Azt se tudom, hol van… Jó, azért azt tudom. És azt, hogy jó ideje sz*r a focijuk. De… Mi a f*szom ez? – fakadt ki, hangot adva értetlenségének.Nagyon úgy tűnt, hogy ő kapta, mert minden jel erre utalt, és a címzett mégiscsak Andrea Rigo volt. És Gabriele D’Annunzio utca 11. Vagyis ő és a lakhelye, ehhez kétség sem fért.
– Hát ez nekem jött ettől a Dzsordzsó Kováksz Rigonétól, vagy kitől – vette az ölébe a küldeményt, miután kényelmesen elhelyezkedett a párnáin. „Na, gyerek akkor már nem lehet. Bukarestet, vagy na, Budapestet eddig csak maximum a Google Térkép Utcanézegetőjében láttam… Szépek a magyar csajok állítólag, majd egyszer el kéne ugranom oda! Csak
kapjam vissza a jelvényem…”Amúgy egész jóképű volt, persze nem magának, de az
eredményei ezt mutatták. Igaz, borostásan már kevésbé, és mostanában mintha elmaradtak volna ezek a találkozások a nyíróeszközzel. Lassan már úgy nézett ki, mint egy szíriai menekült, akit Olaszország amúgy sem engedett volna be a partjaira. Pedig klasszikus, de
bizalomgerjesztő arcéle és kicsit nagy orra is fennen hirdette: „Hála a magasságosnak, dicső olasz vagyok, egy több ezer éves kultúra leszármazottja! …Vagy mi.”

 „A görögöktől lopták az egészet. Meg a szabin nőket is…”
„Azokat nem a görögöktől rabolták, tudod, ugye?”
„Avé Cézár vavan! Ismered a viccet…”
„Te figyelj, lehetne, hogy én írok, te meg olvasod? Addig sem dumálsz…”


Szóval, amikor még menő nyomozó volt, sportot űzött  abból, hogy az esti prédáját milyen gyorsan tudta ágyba csábítani. Előfordult, hogy stopperrel mérte az időt, kicsit beteg ötlet volt, de sikerült: 24 perc 48 másodperc lett a csúcsrekordja, a kötelező ismerkedési kűrrel együtt. A megszólítástól számítva, félóra múlva a célszeméllyel már valami elzárt kis helyiségben szórakoztatták egymást. Ennél az esetnél elég volt a kiszemelt csinoskára villantania égőkék szemét, és már átkerült hozzá az irányítás. „Ez valahogy mindig bejön. A kék biztos tiszta szín, vagy nem tudom.” Belül persze mocskos volt, ami a fantáziáját illette. Nem is igen akart kötődni egyhez, elvégre minek, hiszen annyi nő van! A tartósabb kapcsolatot párszor azért kipróbálta, de a végén mindig megégette magát."