2018. március 1., csütörtök

K. D. Niki: A sors hullámain ( Beleolvasó)

Ezúton K. D. Niki: A sors hullámain c. könyvből hozok részletet. Szintén szerző engedélyével.


K. D. Niki: A sors hullámain



Tartalom:


Együtt ​lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött? 
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti. 
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen. 
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek. 
Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?

Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem…




1. Fejezet


Teljes csönd volt, csak az esőcseppek koppanásait hallottam néha.Csillogó tekintettel néztem ki az ablakon, bámulva az elsuhanó épületeket,és azt találgattam, vajon most hol vagyunk, és mennyit kell még utaznunk,hogy a nagyszüleim házához érjünk.
– Lassan odaérünk – szólt apa, mintha hallotta volna a gondolataimat. A szívem nagyot dobbant, ahogy az autó hirtelen lassítani kezdett.Ráharaptam a számra, mert tudtam, itt az idő. – Linett… készen állsz? –
kérdezte pár perc elteltével. Bólintottam, de cseppet sem éreztem, hogy készen állok. – Megérkeztünk.– Rendben – válaszoltam megszeppenve.Először ő lépett ki a kissé sáros földre, majd kinyitotta nekem is az ajtót.Nagyot sóhajtottam, a jéghideg kinti levegő teljesen megtöltötte a tüdőm.Kecsesen kinyújtottam az egyik, majd a másik lábamat is. Ruhám alját felemeltem, hogy ne lógjon bele a sárba. Szőke hajamat összeborzolta a szél, a rakoncátlan tincsek minduntalan az arcomba hullottak. Úgy éreztem,mintha valami hercegnő lennék, akinek mindenki várja az érkezését, pedig erről szó sem volt.Felemeltem a fejem és körbenéztem. Egy fehérre festett, egyszintes házat láttam magam előtt. A lábam a földbe gyökerezett, és rémültenmeredtem az épületre, mely napokig, talán hetekig az otthonom lesz.
– Ugyan kicsim, nincs mitől félned! – szólt rám apa, majd nyugtatóan megsimogatta a hajam.Vállat vontam, majd engedelmesen követtem. Amint felért a lépcsőn, megnyomta a csengőt. Hallottam bentről a mozgolódást. Biztos már vártak ránk, mert pillanatokon belül egy nagydarab, őszülő hajú férfi nyitott ajtót.
– Isten hozott, fiam! – ölelték át egymást mosolyogva, majd az idősebb férfi – a nagyapám, akit eddig még sosem láttam –, mogyoróbarna szemeit le sem vette rólam.– Jó estét! – köszöntem félénken.
– Szóval, ő az? – Érdeklődött mély hangon.
– Igen, ő a kislányom, Linett – mosolygott rám apa, miközben maga elé tolt, hogy nagyapám jobban szemügyre vehessen.Kellemetlenül éreztem magam, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva félelem fogott el, amikor alaposan végignézett rajtam.
– Gyertek beljebb – fordult a szélesre tárt ajtó felé. Apa maga elé engedett, de ő még kint maradt, kezében a bőröndjeimmel. Lassan lépkedtem előre a keskeny folyosón, ami a nappaliba vezetett. Odabent kellemes meleg fogadott. A helyiség régimódi és szegényes bútorokkal volt telezsúfolva, a falak fehérre voltak festve,
fehér csipkés függöny fedte az ablakokat, középen csak egy roskatag faasztal állt két székkel.Amikor beljebb léptem, megpillantottam egy idős hölgyet, kontyba csavart barna hajjal, akiről rögtön tudtam, hogy a nagyanyám. A kanapén ült és varrt, majd a zajra felnézett és találkozott a tekintetünk. Rámosolyogtam, de ő nem mosolygott, csak szúrósan pislogott. Olyan furcsán nézett rám, hogy attól féltem, valami nincs rendben az arcomon vagy a ruhámon.Összeszorult a gyomrom, ahogy közeledett felém.
– Hát, itt vagy! – Hangja rekedtes, és félelmet keltő volt.



A könyvet itt tudod megvásárolni: